Most, hogy már ilyen szépen összeállt a kocsi és semmiféle probléma nem volt vele, már csak 1 garnitúta alufelni hiányzott róla!!!
Alufelnit tudtam is volna venni, mert egy nagyon jó barátom már régóta elakarta adni az ő felnieit. 13"-os felnikről van szó, így nem igazán kapkodtak érte, mert ez a méret minden kocsira kicsi vagy inkább túl gyári. De a pókra pont tökéletes :D 13" 4x98-as lyukosztás!!! Ezt a méretet a polskira találták ki, csak nem az enyémre, mert nekem a régi kúpos felnim volt még akkor :(((
Ezért hát a "jóbb" és "üzembiztosabb" új tipusú fékeket kellett réápíteni a futóműre.
Mivel igazából a régi fékek meg az új fékek között szinte semmi egyezés sincsen, ezért fogtam magam és elmentem a bontóba venni egy egész garnitúra első és hátsó futóművet. Előről a tengelycsonkrészt is cserélni kellett, mert a síktárcsa felfogatása is más. Ha már azt is cserélni kell, akkor bizony függőcsapszegezni is kell. (ettől a dologtól mindig feláll a szőr a hátamon, mert nagyon nehéz eltalálni, hogy pont jó méretre legyen dörzsárazva a persely. Pedig van hozzá való dörzsárom, de azzal is vagy összejön vagy nem....
Szóval az első futómű meg lett perselyezve, új csapágyakat kapott, a dobok meg lettek szabályozva, új fékpofák és már kész is!
A hátsó futómű csak egy kicsivel egyszerűbb, mert nem kell perselyezni semmit, amúgy ott is ugyanezek a műveletek lettek végigcsinálva. Hátul pedig a csapágyak közötti roppantógyűrű miatti meghúzást nem szeretem. Ott is vagy jó a gyűrű vagy nem...amilyenre sikerült a kisiparosnak legyártani.
1 hosszasan átdolgozott hétvége után már kész is volt az átépítés.
Ezután már jöhetett is az alufelni :DD
Nagyon szerettem volna 175/50 R13-as gumikat, de azokat a haver már régebben eladta...sajnos én voltam aki elszalasztotta, mert mikor kínálta még, nem vettem meg , hiszen tervben sem volt a futómű átépítés. :((
Azért 2 db-ot sikerült szerezni ebből a ritka méretből, igaz az állapotát tekintve: "nekem jó ez még egy darabig" besorolásba került.
Hátra pedig 175/60 R13 ment fel. Elöl ezek nem forogtak el :(